Re-Kreatív Nyitott Műhely - 2010. április 23., fényképes beszámoló
Ez a nagyméretű óra egy szett része lesz, amihez készül majd egy fogas is - hasonló stílusban. Többféle minta és koncepció végiggondolása után, most csak elkezdeni tudtuk a munkát.
A másik óra egy szép, egyszerű, visszafogott díszítést kapott - ami persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna "munkás" darab.
A foglalkozás javasolt témája egy dobozka volt, Anyák Napjára - ezt is csak elkezdeni tudtuk, a további tennivalók a következő alkalomra maradtak.





Befejeztünk egy korábbi foglalkozáson elkezdett üvegtálat és a hozzávaló kancsót.
Készítettünk egy üvegvázát is, amire elég bonyolult mintát ragasztottunk fel, majd a minta finom árnyékolása következett.
Új ruhát kapott egy régi szemüvegtok is.



Szintén egy korábbi alkalommal fogtunk hozzá ennek az üvegnek az elkészítéséhez - most fejeztük be.




A "szárnyasoltár" belső felületeinek díszítésével már készen voltunk, ezen a foglalkozáson a hátlapját díszítettük finomvonalas repesztéssel.


