Bejelentkezés:
Felh. név:
Jelszó:

















Bemutatkozás
Üdvözlöm a Re-Kreatív Kézműves Műhely oldalain!

TRADICIONÁLIS DEKUPÁZS-TECHNIKA

Sok éven keresztül reggel, hajnalban - még munkába indulás előtt, vagy hétvégeken, szabadnapokon, és amikor csak alkalmam adódott, leültem az asztalomhoz és „barkácsoltam” – csak úgy, a magam örömére. Számos élménnyel lettem gazdagabb: elképzelni sem tudtam korábban, hogy milyen rejtett tartalékokat hozok felszínre és micsoda boldogság egy megvalósult kreatív ötletemet a kezemben tartani, vagy a szeretteimet, barátaimat megajándékozni vele!

A Re-Kreatív Kézműves Műhelyben
- fa és háncs dobozokat, kiegészítő kisbútorokat és egyéb üveg, fém, műanyag használati tárgyakat díszítek tradicionális dekupázs (decoupage)-technikával. A minták egy részét én magam tervezem, kereskedelmi forgalomban nem kaphatóak. Papírral, nyomatokkal dolgozom főként, szalvétát csak ritka esetben használok. A dekupázs angol irányzata áll hozzám a legközelebb, ezen belül is japonizmus szellemiségét tükröző sötét alapszín, a precízen körbevágott minták és a magasfényű lakkozás.

A műhely neve (Re-Kreatív) megtestesíti mindazt, amit számomra ez a tevékenység jelent:

  • az alkotás élménye egy rekreációs tevékenység, amit saját magunk épülésére fordíthatunk. A kreatív alkotás aktív pihenés és mély belső erőket mozgat meg.
  • az alkotás folyamata kreatív megoldások sorozata. A kreativitás bejáratott sémáktól mentes gondolkodás és ezen képességünk fejlesztése nagyban segít eligazodni az élet mindennapos útvesztőiben. A „barkácsolás” így számomra nem cél, hanem ösztönző eszköz.
  • az alkotás alapanyaga bármi lehet (ez nagy szabadság!), csak a fantáziánk és technikai tudásunk szabhat határt annak, hogy a környezetünkben lévő, talán kidobásra ítélt, vagy megunt tárgyaknak milyen új életet szánunk a hobbi-technikák segítségével, a „REcycling” szellemében.

A Re-Kreatív Kézműves Műhely több „szobából” áll:

Re-Kreatív Online Magazin – tematikus rovatok, amelyek a honlapon olvashatóak. Rendszeresen és folyamatosan bővülnek újabb és újabb ötletekkel, leírásokkal, tanácsokkal.

Re-Kreatív Raktár (feltöltés alatt) – raktáron lévő, vagy megrendelhető tárgyak, Re-Kreatív Kollekció (egyedi tervezésű mintaívek)

Re-Kreatív Foglalkozások, Tanfolyamok – Foglalkozásaim egyik legfontosabb célja, hogy megmutassam a dekupázs egy másik arcát, hogy az őt megillető helyre kerüljön ez a csodálatos és sokak által szeretett technika.

Szeretném, hogy egy lecsupaszított ragasztás-technikából átlényegüljön díszítő művészetté! És természetesen, nem utolsó sorban, szeretném bebizonyítani, hogy ez minden hobbi-dekupázsoló számára elérhető, csupán technikai tudás, alapanyag-ismeret, kitartás és autentikus forrásból merített kreativitás szükséges!

Pályázatok kiírása kreatív munkák elkészítésére.

Részvétel rendezvényeken, vásárokon, kiállításokon.

Bízom benne hogy, minden hobbi-barkácsoló talál hasznos olvasnivalót, új megvalósítandó ötleteket és alapanyagokat a Re-Kreatív Kézműves Műhelyben!

Minden visszajelzésnek, új szempontnak és kritikának örülök, ezért nagyon várom a leveleiket, telefonhívásukat! Osszák meg velem miről olvasnának szívesen, mi érdekli Önöket inkább!

Legvégül, de nem utolsó sorban, egy személyes indíttatású gondolat - szeretnék köszönetet mondani édesapámnak, Sólyom Lajos grafikusművésznek és újságíró-lapszerkesztőnek, aki az évek során rengeteg tanácsot adott és vezette a kezem kivételes és széleskörű szakmai tudásával. De nem csak a sok-sok tanácsért vagyok hálás, hanem azért is, hogy kicsi koromtól kezdve (ma már túl vagyok a negyvenen), a saját példáján keresztül kreativitásra nevelt és ösztönzött.
Köszönöm a festékek, ceruzák, papírok és a lépcső alatti kis kuckó - ahol gyerekkoromban dolgoztál - illatát!

Sólyom Gabriella


Az alkotás szabadsága mindenkié.

Minden alkotás a szellem és a lélek szabadságának megnyilvánulása.



^Oldal tetejére   Főoldal  Raktár  Magamról  Galéria  Szolgáltatások
Foglalkozások  Kapcsolat  Regisztráció

 

Készítette: DF-WEB