Eredetileg építőmérnöknek tanultam – de ez nem lett belőlem. Egy spanyolországi utazás alkalmával, egy asztalhoz keveredtem a Magyar Public Relations (PR) Szövetség akkori alelnökével. Egyik reggel kiderült, hogy az utazási iroda kint felejtett bennünket (vagyis visszafelé egyelőre nincs gép), így bőven volt időnk beszélgetni. Éjfélkor még mindig ugyanannál az asztalnál ültem. Amikor hazaértem végre, azonnal beiratkoztam abba az egyetlen iskolába, ahol akkor PR-t tanítottak (ez még a hőskor volt, ma már ontják az iskolák a kommunikáció szakon végzetteket). Közel 15 éve dolgozom PR-esként, kommunikációs tanácsadóként, ebből az utolsó kilencet egy nagy multinacionális cégnél töltöttem.

A PR az egyik legszebb szakma szerintem, kommunikációval foglalkozni igazán nagy kihívás – de ebbe most nem bonyolódnék bele mélyebben.

Az utóbbi években azonban, a napi rutin közben, már piszkált az érzés, hogy kellene valami változás. Eleinte nem is gondoltam radikális váltásra, de felbuzdulva a korábban készített díszdobozaim nem várt sikerén, megalapítottam a Re-Kreatív Kézműves Műhelyt.

Mindig szerettem „barkácsolni”. Édesapám grafikus (aktív korában főként alkalmazott grafikával, lap- és könyvtervezéssel, újságírással és ezek tanításával foglalkozott) és elég hamar ceruzát és ecsetet adott a kezembe. Később a rajzolás és festés alapjait Mottl Román Pál festőművésztől tanultam. Az egyetem évei alatt elég sok műszaki rajzot kellett készítenem, aminek két következménye lett: az egyik, hogy csak számológéppel tudok számolni, a másik, hogy szemmértékkel 1 mm eltérést is kiszúrok. Ez utóbbi most nem jön rosszul!

Az elmúlt hét évben szinte minden napom úgy kezdődött, hogy hajnalban, miután nagyot sétáltam a kutyámmal, leültem az asztalomhoz és valamit bütyköltem, festékekkel, alapanyagokkal kísérleteztem. Ez tudott igazán kikapcsolni.

Többféle technikát kipróbáltam, megtanultam, de bármerre kanyarodtam, végül mindig a dekupázsnál kötöttem ki.

Megtaláltam benne az én stílusomat, kitaláltam a számomra legjobb ragasztási-, festési-, díszítési-, antikolási technikát és minden nap örömet okoz kézbe venni az ecsetemet, vagy akár csak a csiszolópapírt.

Főként dobozokat, kisebb bútorokat, használati tárgyakat díszítek és különleges gipsz plaketteket készítek.

Mindegyik doboz, vagy tárgy elkészítése egy élmény! Ez a munka egy eddig nem tapasztalt érzéssel ajándékozott meg: mivel egyes dobozokon hosszú órákat dolgozom, amíg csiszolom, festem, ragasztom, nem csak én alakítom őt, hanem ő is engem, szoros kölcsönhatásban vagyunk. Ha nem így lenne, akkor a végére csak egy „tárgy” lenne, amin van valamiféle díszítés. Nem gondoltam korábban, hogy ennek a „kölcsönhatásnak” a hiánya ennyire látványos tud lenni a végeredmény szempontjából!

2008. februárjától a Néprajzi Múzeum Baráti Köre Egyesület kézműves szekcióját vezetem.

Hát, akkor munkára fel!

Ha üzenni szeretne, írjon ide.